Legújabb

Lemondás?

Párizsba többé nem megyek,
Hol dús delacroix-i fellegek
Raja a Mirabeau-híd felett
Elgomolyog vagy ellebeg.

Várhatnak rám a lengyelek:
Krakkóba, Varsóba sem megyek.
Hol pap s politikus nőket fenyeget.
Korszellemünk, ezt engeded?!

(Tudtam én már mint kisgyerek,
Szülőföldemről egyszer elmegyek.
Hazámból nem, bár semmit sem nyerek
Azzal, hogy hozzá hűtlen nem leszek.)

Itáliába újból nem megyek,
S nem, mert a föld reng, remeg:
Ne mondja, ki rejtve méreget,
Europáriák, nem européerek.

(Belegbe többé nem megyek,
A guglin úgyis meglelek
Erdőt, folyót, segesdi „szőlőhegyet”,
Mindent, mit lélekmélyeim rejtenek.)

(Szegedre többé nem megyek.
Bár a kocsmák mára már kegyhelyek.
Tudnivaló lett volna rengeteg,
Tanultam is, JATE, csakhogy ellened.)

Küzd katonaszent és civil szörnyeteg.
Az Arany Tigrisbe, Két Macskába sem megyek.
Az itteni emlékek nemlétek[1] – hát fölvered
Nyugalmam, Jozefov s várnegyed!

Szavakat sziszegek, lenyelek.
„- szerűség” és „- féleség” enyeleg.
Vox populi: Cirkuszt, kenyeret!
Választ sem adva – elmegyek.

Négysoros (maradt)

Egy zsidót öltek meg a Golgotán.
Minden pogromban az ő vére folyt.
Ha megszállott ifjú, galileai pogány,
Ha Messiás, mindenképpen Isten fia volt.

Történelem

Ember Juditnak saját szavaival

Amikor malaclopóban, fején rohamsisakban,
Kezében davajgitárral az első katona
A barakkba lépett – az SS-ek már elmenekültek –,
Odaszaladtak hozzá, s csókolgatták. Ő, mint a dúlt vad.
Mint kutya a vizet, rázta le őket.
„Kto tü?” – „Zsidók vagyunk. Zsidók”.
Az orosz köpött egyet. Február volt. Felszabadultak.

Én így tüntetek

Jókora gödröt ástak irdatlan munkagépek.
A kis fa ott hevert napokig félre dobva.
Heten bütykölték a három vezetéket.
Sárgult, fonnyadt a fácska lombja.

A masinák és a melósok elvonultak.
A kókadt kis fát helyére visszatették.
Most már az egész magyar ég beborulhat,
Hullassa távoli szép fákért tiszta könnyét.

Jöttömben, mentemben a fácskához lépek.
Átfogom gyöngéden filigrán törzsét,
Súgok neki valami biztató semmiséget,

Hogy hajtson tavasszal újra lombot.
„Tudod, másutt a rémisztőn tetovált őrség
A tüntetőknek törvényesen neki rontott.

Apám

Intercity döcög, bozót árnyékában elakad
Az irgalmatlanul kisíkúlt dunántúli ég alatt,
Mely üres, mint jobbra-balra valamennyi árok.
Mellem völgyében szulák vagy verejték-patak.
Harmadfokú hűségriadó: neved pulzál s hiányod.

Emlékfoglalat

Meghaltak, ahogyan illik: csöndben, szépen.
És miként mondják, tisztes kort megérve.
Halála előtt nem voltam apám közelében,
Anyámhoz, ha szóltam: lát-e, megért-e.

Paula néni infernális vendégháza,
Mint a nővéreket, a szarkasztikus doktort,
Századmagával őt is csak megalázza.
Apánkhoz kívánkozott, már nyugodt volt.

Esélyt sem kapott a gyógyulásra,
Az ügy diszkréten bevégeztetett.
Ím, megírtam, hogy mindenki lássa,
Édes hazám, ebben is látom vesztedet.

Ui.
A kaposi temetőben most zöld gesztenyék
Koppannak, gurulnak a kettős sír körül.
‒ „A legjobb hely!” „A gránit tartós! Ezt vegyék!” ‒
Apám atomokra bomlik. Anyám üdvözül.

Szárszó, 1941. – B-Lelle, 1969. – Budapest, 2014.

Rónay Györgytől vett jelöletlen, József. Jolántól vett jelölt idézetekkel

Lármás és divatos volt Siófok, írja Rónay,
Halk és előkelő a szomszédos Földvár,
Szerényebben disztingvált Szemes és
A szűkebb pénzűek által fölkapott Lelle,

Hol ’69-ben elvakított Vronka bakfismelle.

Csak mérsékelten volt divatos fürdő Szárszó,
A mai József Attila utca akkoriban Keleti Villasor.
A tehervonat öt percre megállt, s már ment is tovább,
Nyitott peronos, régimódi kocsik jártak.

Ó, önbizalom-örömei a tizennyolcadik nyárnak!

A fák jórészt kivesztek, melyek a költőzseninek zúgtak,
Nyáron porban kergetőztek meztélábas gyerekek
Az egyetlen utcán, mely a templomnál kettéágazott.
A szérűkön, sötétzöld réteken, laposokban boglyák.

Sejthettem-e ifjú szívvel öregkorom emlék-foglyát?

„Rongyokra tépett télikabátjával takarták le”,
Hosszú nyakát kifordította a vonat tengelye.
Az ottani temető volt a persely, amely befogadta.
A kopár fennsíkot reggeltől estig verte a napfény.

Költősors, emberlét mindegyik lázálom, vízió, agyrém?

Az ideiglenes sír felett katicabogarak, akárha
Klárisok a Badacsony felől odatűző fényben.
Az ő sorai is tele voltak folytonos, játékos zizzenéssel.
Három év s a szemtanú nem emlékezett az „illetőre”.

Nem tudom, Klio vagy Erato e versemnek ihletője.


[1] K. Pistát a prágai szállodahajón sirattam el igazán. Most Dana Gálovát és Szimát gyászolom.