Az alábbi cikk az olvassbele.com oldalon jelent meg
Írta: Bedő J. István
Tényleg nem az. Egy jó kezű iparos, ha csak a címet kapja meg, első osztályú durva pornót faragott volna belőle. Erre még rá is játszik kicsit a szellemes kis borító belseje, 30 vidám színű óvszerrel. (Plusz három a gerincen.) Mégsem ez a lényeg Mischke riportregényében.
Valljuk be, csak nagyon tapló vagy nagyon részeg környezet kell ahhoz, hogy négy jó barát arra kössön fogadást, hogy közülük Thilo – szerelmi bánatát, lapátra tételét elfelejtendő – menjen nagy-nagy, világ körüli útra (a részletekért elegendő a fülszöveget LINK elolvasni), és nyolcvan nőt igazoltan döntsön meg. Ronda, macsó, hímsoviniszta ajánlat, minden nő – ha tudná – üvöltve lázadna az ellen, hogy fogadási tételként „naplózzák”. Ámde nem tudja meg. És az igazat megvallva, Thilo sincs teljesen meggyőződve, hogy a dolog működhet. Nem egy Don Giovanni, aki minden nőben az istennőt találja meg, nem egy Casanova, akinek akkor a hírneve, hogy a nők önként teperik maguk fölé. Nem egzotikus macsó, egyszerűen berlini fiatalember, szabálytalanra tört orral (na, ebben Belmondóra is hajaz, de lehet, hogy Hunyadkürtire), és hasonló lélekkel.
És ha már nekivágunk a rettenetesen piaszagú fogadásnak, majd utána az utazásnak, kiderül (mármint a könyvből), hogy Thilo legelkeféltebb hangulatában is vérbeli, kíváncsi és jó szemű újságíró. A lengyel vonatozás portréja mellbevágó – na persze a magyar vasutakon edződött olvasó csak oda lyukad ki, hogy kicsi a világ… És már ott, a vonaton kiderül, hogy szagról, talán tekintetről megérzik a nők, hogy ki az, aki mellé éjjel oda lehet bújni. A megdöbbentő (nekem, aki másfél generációval vagyok idősebb), mennyire megváltoztak a kommunikáció módjai. És apránként, az Ukrajnán keresztül Izraelbe, majd Dubaiba vezető úton egyszerre az olvasónak másodlagos lesz, hogy sikerül-e ágyba csalogatni a kitűzött idő alatt a lányokat. (Persze lehet úgy is olvasni, de akkor csalódás a vége.) Sokkal izgalmasabb megérteni, hogy az ordító diszkó zenéje hol milyen, mennyi vodka–Red Bull kompozíció után veszíti el Thilo a beszélgetés fonalát, ha volt olyan, és a lányok mennyi kötelezőnek gondolt kört futnak a hamarosan beváltandó numera előtt. (Szándékosan használom a magyar címben írt szót, ez tudniillik az érzelmek nulla és egy közötti fokát jelöli meg. Rögtön hozzá is fűzöm, az eredeti német cím laposabb, csak 80 Frauen…, vagyis 80 nőről beszél.)
Mischke illúziótlanul kezdett az útnak. Na jó, valami titkos reménnyel, hogy tényleg talál valaki leendő stabilabb nőt. De nem ez tölti ki minden pillanatát, és már az első óráktól, amint elhagyja a német határt, a könyv szociográfiává válik. Mégpedig nagyon jó munkává. Annak ellenére, hogy helyszínei óhatatlanul taxik, klubok – füsttel és piával, vagy füst nélkül – többé-kevésbé elviselhetetlen zajban, elviselhetetlen emberek unalmas társaságában. Közben azonban megtudjuk, hogy a nagyon katolikus Lengyelországban sem nehezebb kevésbé katolikus (értsd szabadabb elvű) lányokra akadni, hogy Izraelben mindenkit áthat a lélek mélyén ülő szorongás, hiszen bármelyik percben fölrobbanhat a kávéházunk mellett egy bomba (vagy egy öngyilkos merénylő), tehát (kef)éljünk gyorsan. Hogy Indiában egy nő szeretkezési hajlandósága attól támad fel, hogy a (nagybetűs) Férfi, akit a helyi szokás piedesztálra állít – vagyis Thilo – elsírja magát, amikor kiutasítanák.
Kissé idillinek tűnik, hogy akár Ausztráliába jut el, akár Új-Zélandra vagy Brazíliába, szinte már az első pillanatban, a recepción, a repülőgépen összeakad valakivel a tekintete, de ezt tudjuk be a ténynek, hogy a történet kezdetén még nem is töltötte be a harmincat. Olyankor meg azért nagyjából minden nőben talál a férfiember valami vonzót. De azért a legsivárabb klubpiálás is oda vezet, hogy egyszer csak megvan az a valaki, akit beszéltet a helyi ismerkedési (másutt csak csajfogási) lehetőségekről, metódusokról. És ez az alaposság nem zavarja meg éleslátását akkor sem, amikor mintha igazira találna. Thilo persze nem hülye, tudja, hogy valójában önmaga, meg a volt szerelmének emléke elől menekül. Ezért nem tud megszólalni, amikor a régi nő telefonál – és percekig hallgatnak egymással, sok-sok euróért… Azért a nyolcvan nap alatt eljut odáig, hogy már tud a régi szerelmesének nemet is mondani.
Thilo Mischke
Thilo felgyorsított filmként éli át ezeket a néhány napos kapcsolatokat, habár némelyiket szerelemnek is hiszi. Éppen az idő rövidsége és a gyors távozás rántja le mindig a földre. De ezekben a futó kapcsolatokban egyáltalán nem üresedik ki, nem lesz fásult, és az olvasó sem érez idegenséget és az ismétlődés unalmát – pedig szinte mindenhol visszatérnek a klubok, a pia és a részegség. (Természetesen nem zárom ki, hogy nálam szigorúbb erkölcsű férfiak a könyvet máglyára vetnék, dörgedelmeket szórnának a szerzőre, a kalandjaira, léhaságára, erkölcstelenségére, és gyermekeiket eltiltanák még attól is, hogy a könyvespolchoz közelítsenek. Én nem vagyok ilyen szigorú.)
Csokonai Attila fordította a könyvet, olyan finom árnyalatokkal, hogy az ember csak álmélkodik. „A város [Varsó] közepén a Kultúrpalota körülbelül úgy mered bele a téli égboltba, mint egy cuki szocialista bájdorong.” Valószínűleg Mischke szövege is gazdag szókincsű lehetett. Ez a duma soha nem durva vagy közönséges, inkább természetes, habár nehezen lehet megszokni, hogy a németek a nők fenekét popóként emlegetik (de tényleg, az eredetiben: Po). Hát azért a magyar nődomborzati leírás szókincse árnyaltabb, gazdagabb, igaz, nehezen lehetne elkerülni a vulgaritást.
Merném ajánlani Thilo Mischke könyvét mindazoknak, akik hétvégén egyik buliból a másikba támolyognak át. Ugyanis anélkül, hogy szerzője kimondaná: a könyv – szakadj le, ég! – erkölcsnemesítő. Egy sok mindent kipróbáló ember tanulságos utazása, melytől keményebb, eszesebb, sőt: bölcsebb, gazdagabb lett, még ha teljesen ki is merítette jól bélelt bankkártyáját. (Mellesleg a fogadást is elvesztette.) De eljut odáig, hogy tudja, mit nem akar, és mit igen.
Az olvasó a végén fog gyanút, hogy borítóra könnyedén feldobott üres léghajó fontosabb tartalmat hordoz, mint a hatásvadász, bár kissé közhelyes, száradó bugyik. A léghajó kosara ugyanis üres. A tartalmatlanság száll el vele, míg a könyv, amely tartalmas, velünk marad.
Thilo Mischke: 80 numera a Föld körül.
M-érték Kiadó, 2012.
»Thilo Mischke: 80 numera a Föld körül – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«